Airbnb házigazdának lenni igenis jó!

blog2.jpegPontosan ma 2 éves a blog! Amikor elkezdtem, akkor még nem is sejtettem, hogy mostanra ilyen ismertek leszünk, hogy közel ezer házigazdával találkozunk majd személyesen az oktatásainkon, hogy különböző nyomtatott és internetes újságokban lesznek kíváncsiak a szakértő véleményünkre, és nem utolsó sorban, hogy tényleg rengeteg embernek tudtunk és tudunk segíteni nem csak az elindulásban, de a menet közbeni nehézségekben és természetesen az adózási kérdésekben is. (Legközelebb 2016. szeptember 16-18. között találkozhatsz velünk a Portfolio által megrendezésre kerülő Lakás 2016 Kiállításon, bővebb információt  a három napos ingyenes tanácsadásunkról IDE KATTINTVA találhatsz!)

Mindemellett a Facebook oldalunkon mára több mint 6000 tag követ minket, és menet közben már nem csak a rövidtávon turistáknak lakást kiadóknak, hanem a hosszútávon bérbeadóknak is segítünk az eligazodásban

Nem titok, hogy van egy titkos, Facebook csoportunk, ahol azok lehetnek tagok, akik már személyesen találkoztak velünk, azaz vagy részt vettek személyes tanácsadáson, vagy valamelyik oktatásunkon, tréningünkön. Ebben a csoportban több mint 400 tag oszt meg személyes tapasztalatokat, kérdéseket és válaszokat egymással a nap bármely szakában.

A kétéves szülinapunk alkalmából pedig arra gondoltam, úgy lenne a legjobb megünnepelni, ha ebben a titkos csoportban megkérem a többi házigazdát, hogy osszák meg velünk a legkedvesebb, legviccesebb történeteiket, amik megestek velük, amióta vendégeket fogadnak a lakásaikban. Ezekből szemezgetek most itt, remélem legalább olyan örömmel fogadjátok őket, amilyen sikert arattak a csoporton belül is.


Gabriella:

opa6.jpgPár hete egy cseh hölgytársaságot fogadtam a 2,5 éves kisfiammal. Naná hogy a kis huncut felugrált az ágyakra, szétkente a csokit és mindenkinek mindenről elvonta a figyelmét, alig győztem elnézést kérni. Ennek ellenére távozáskor a vendégek zsírkrétát, kifestőkönyvet és egy fincsi bonbon-t hagytak maguk után.

Kata:

Oh, mi már több közös sörözésen, kávézáson túl vagyunk, de a legmeghatóbb az volt, amikor az egyik visszatérő angol vendégünk kis kardigánt és egy babát kötött a kislányomnak :)))


Lívia:

opa8.jpgNekem eddig a legérdekesebb sztorim az volt amikor 2 neten megismerkedő fiatal nálunk tartotta az első találkozását. A fiú érkezett Szerbiából a lány később jött Amerikából, a srác mutogatta nekem hogy milyen ajándékkal várja és meg akarja kérni itt Budapesten a kezét. A végét sajnos nem tudom, mert mikor elmentek hiába írtam a srácnak nem válaszolt az üzenetekre, amiben szolidan érdeklődtem hogy hogyan sikerült a találkozójuk:)

Márta:

opa9.jpgEgy kutató pár nyaralt nálunk tavaly nyáron, Tasmániabol. Ahogy megjöttek, rögtön indultam a vásárcsarnokba, hát ők is jöttek, elvittem őket kocsival. Imádtak, visongtak,hogy milyen mázlijuk van, hogy saját guide-ot is kaptak a lakással:) Egy hétig maradtak, aztán jött pár hét múlva a hír, hogy kisbaba érkezik, nálunk fogant:) Tasmániaban valakik mindig reklámozni fogjak a magyar levegő jótékony hatásait.

Éva:

Az én szívem csücske Ron és Dotty, akik az ezüstlakodalmukon jártak először Budapesten. A neves eseményt ugyan Bécsben ünnepelték, de átvonatoztak hozzánk is egy éjszakára, és úgy beleszerettek Budapestbe, hogy eldöntötték, az aranylakodalmat itt ünneplik (közben gyereknevelés, karrier, stb). Tündéri 70-es házaspár, akiknek totál bekattant Budapest, azóta kétszer is visszajöttek hónapokra. Nem turisták, hanem kvázi helyiek, vesznek bérletet, tanulnak magyarul, van operába bérletük:-) De ami a legjobb, hogy vettek egy régi Budapest fotóalbumot az Ecserin és azokat a helyszíneket fotózzák folyamatosan újra:-)

(Erről egyébként Éva, azaz Travellina, írt is egy külön blogbejegyzést, igazán szuper sztori, ajánlom mindenki figyelmébe, KLIKK IDE!) 

Marcsi:


opa10.jpgA legviccesebb talán az volt, amikor két brit hóbortos fiú, akik írói jövőről álmodoztak, nálam szálltak meg, mert valami irodalmi fesztiválra készültek Budapesten. Németországban szálltak át, talán még pár órát el is töltöttek valamelyik városban, és nagyon akartak nekem hozni egy kis szuvenírt. Németül nyilván nem tudtak, de azt gondolták, ez a kis mézeskalács biztosan nagyon tetszeni fog nekem. A felirat: "Opa ist super", Azaz a nagypapa szuper. Nagyon jót röhögtem, a mai napig a lakás dísze. A fiúk pedig a fesztiválra állítólag soha nem jutottak el. 

Ha hasznosnak tartottad ezt a bejegyzést, kérlek nyomj egy Tetsziket, de annak is nagyon örülök, ha megosztod az ismerőseiddel, barátaiddal! Kövess a Facebookon is, ahol kommentelni is tudsz! 

Ne a büntetésekre költsd a bevételed, itt vagyunk és segítünk. 

TALÁLKOZZ VELÜNK SZEMÉLYESEN KÉPZÉSEINKEN!

RÖVIDTÁV (AIRBNB, BOOKING ÉS TÁRSAIK):

Rövidtávú lakáskiadás előadás tematika és jelentkezés

Rövidtávú lakáskiadás gyakorlati tréning

HOSSZÚTÁV:

Hosszútávú lakásbérbeadás előadás tematika és jelentkezés