ÉSSZEL RENDEZKEDJÜNK BE!

Emlékszem, amikor egy barátnőm végre elkészült a lakásával, amit turistáknak tervezett kiadni, meseszépen felújított mindent, ízlésesen berendezte, és nem is kellett sokat várni, amíg megérkezett az első foglalása, 2 főre, akik 5 napig maradtak. Javaslatomra két szett törölközőt kaptak a vendégek az 5 napra (3 naponként szoktam javasolni egy szettet), majd a vendégtávozás után a lakásban találkoztunk, hogy amíg takarít/ előkészít, tudjunk csevegni.

maria4.jpgElmondani nem lehet, milyen érzés látni, amikor valaki rájön, hogy ezt bizony elszúrta. A vendégekkel ugyan szerencsére semmi galiba nem akadt, viszont  takarítás és mosás hihetetlen sok időt és energiát vett igénybe. Maga a vastag lepedő is egy szerencsétlen választás volt, csupán annak kimosása elfoglalta a teljes mosógépet, a két szett óriás méretű törölközők egy újabb mosást igényeltek, utána jöhetett csak az ágynemű mosása. Legkevesebb idővel számolva is 3 x 1 óra ment el csak a mosásra, és ekkor jött el a pillanat, hogy az egyébként fotókon jól mutató pihe-puha bolyhos kádkilépőtől egy használat után megszabaduljon, hiszen ez ugyancsak még egy teljes mosást felemésztett volna. És akkor még nem beszéltünk a meseszép fehér járólapról, amin pillanatok alatt minden meglátszódik, és szerintem szinte fizikai képtelenség hosszabb távon tisztán tartani.

maria3.jpgAz oktatásainkon nem győzzük hansúlyozni, hogy mennyire fontos a praktikusság, a könnyen tisztítható felületek, valamint a könnyen mosható, de jó minőségű ágyneműk, törölközők beszerzése. Ne feledjük, 3-5 naponta cserélődnek a vendégek, ha nincs is melegváltásunk, akkor sem mindegy, hogy 1-2 mosással, vagy 5 mosással tudjuk megoldani a készülődést, melegváltás esetén pedig nagy valószínűséggel úgyis egy hatalmas kék IKEA-s táskában végzik a nedves törölközők és ágyneműk a vállunkon, nagyon nem mindegy, hogy mennyi súlyt kell folyamatosan cipelnünk.

A saját életünket könnyítjük meg, ha ezeket a dolgokat alaposan átgondoljuk és megtervezzük, és ennek megfelelően szerezzük be a kellékeket. Arról nem is beszélve, hogy mivel én emberenként minimum 3 szettet ajánlok, azaz ha egy lakás 4 személyes, akkor mindenből érdemes alapból minimum 12 szettet beszerezni. Nos, ha ezt az elején elszúrjuk, igencsak költséges lehet a hiba korrigálása.     

Ha hasznosnak tartottad ezt a bejegyzést, kérlek nyomj egy Tetsziket, de annak is nagyon örülök, ha megosztod az ismerőseiddel, barátaiddal! Kövess a Facebookon is, ahol kommentelni is tudsz! 

Ne a büntetésekre költsd a bevételed, itt vagyunk és segítünk. 

TALÁLKOZZ VELÜNK SZEMÉLYESEN KÉPZÉSEINKEN!

RÖVIDTÁV (AIRBNB, BOOKING ÉS TÁRSAIK):

Rövidtávú lakáskiadás előadás tematika és jelentkezés

Rövidtávú lakáskiadás gyakorlati tréning

HOSSZÚTÁV:

Hosszútávú lakásbérbeadás előadás tematika és jelentkezés