A TÁVOZNI NEM AKARÓ VENDÉG

late2.pngSzerencsére nagyon ritkán, de sajnos mégis néha előfordul az a szerencsétlen eset, hogy a kedves vendég egyszerűen ottfelejti magát nálunk. No nem arról beszélek, hogy fizetés nélkül további vendégéjszakára marad, pusztán arról a jelenségről van most szó, amikor egyszerűen nem hajlandó távozni a hivatalos kijelentkezési időpontban. Kezdő házigazdaként gyakran előfordul, hogy még félénkek vagyunk, és nem merünk határozottak lenni a vendégekkel szemben, pedig igen is nagyon fontos a kellő fellépés és határozottság, mert a saját bőrünkre mehet.

Amilyen fontos az érkezési idő betartatása a vendéggel, talán még annál is fontosabb, hogy megértse, hogy a lakást tényleg el kell hagynia egy adott időpontban. Természetesen ha nincs aznap érkező vendégünk, vagy nem szorít az idő, akkor ismételten lehetünk jófejek és rugalmasak, ám sajnos a legtöbb vendég még ezt is magától értetődőnek veszi, és a legkisebb jelét sem fogja mutatni, hogy értékelné a rugalmasságunkat. A legtöbb esetben természetesen az a helyzet, hogy a repülőgépe csak késő délután/este indul, és nem tudja hová tenni a csomagjait, így megpróbál a lehető legtovább a lakásban tartózkodni, és a legnagyobb meglepetésünkre csak akkor kezd el komótosan összepakolni, amikor a porszívócsővel a kezünkben heves mozdulatokkal próbáljuk jelezni, hogy bizony itt az ideje a könnyes búcsúnak. Ezen most jót mosolyoghatunk, de a valóságban ez egyáltalán nem vicces, mert vagy a saját, vagy a takarítónő idejével játszunk, pláne ha tényleg pár órán belül újabb vendégek érkeznek.

late1.jpgFelmerül ismét a kérdés, mitévők lehetünk, ha ilyen helyzetben találjuk magunkat? Csak ismételni tudom magam, hogy legyünk világosak és határozottak a távozási időt illetően, állítsuk be jól a rendszerben, küldjük meg a vendégnek a bemutatkozó levelünkben, és a vendég érkezésekor se felejtsük el megbeszélni a távozás részleteit. Van még egy hatásos fegyver, amit bevethetünk, de ezt ne a probléma kellős közepén villantsuk meg, hanem még a házirendbe vegyük bele, hogy amennyiben a vendég tovább marad a hivatalos távozási időnél, és mi ehhez nem adtuk írásban (e-mailben) a hozzájárulásunkat, akkor bizony utólag akár egy plusz éjszaka árát is felszámolhatjuk neki. Ez az információ valószínűleg elegendő lesz ahhoz, hogy tényleg időben távozzon, és ne nehezítse meg a mi életünket.

Ha hasznosnak tartottad ezt a bejegyzést, kérlek nyomj egy Tetsziket, de annak is nagyon örülök, ha megosztod az ismerőseiddel, barátaiddal! Kövess a Facebookon is, ahol kommentelni is tudsz! 

Ne a büntetésekre költsd a bevételed, itt vagyunk és segítünk. 

TALÁLKOZZ VELÜNK SZEMÉLYESEN KÉPZÉSEINKEN!

RÖVIDTÁV (AIRBNB, BOOKING ÉS TÁRSAIK):

Rövidtávú lakáskiadás előadás tematika és jelentkezés

Rövidtávú lakáskiadás gyakorlati tréning

HOSSZÚTÁV:

Hosszútávú lakásbérbeadás előadás tematika és jelentkezés