Minden, amit a rövid- és hosszútávú lakáskiadásról tudnod kell.

Ingatlankiadás Okosan

2017\07\11 imarcsika

Az évek és a rutin

airbnb.jpgTévedés ne essék, a mai napig imádok házigazda lenni, de azért aki azt hiszi, hogy a házigazda lét önfeledt lubickolás a semmittevéssel megkeresett dollármilliókban, azt ki kell, hogy ábrándítsam. Bár tény, hogy a legtöbb foglalás/vendégérkezés gördülékenyen zajlik,  de a nagy számok törvénye alapján sajnos mindig becsúszik 1-2 olyan eset, ami csak rajtunk múlik, hogy hogyan végződik. És itt hihetetlenül fontos, hogy mennyire vagyunk tapasztalt és felkészült házigazdák, vagy kezdőkként mennyire fogadjuk meg a vén rókák tanácsát, előre kivédve a sok felesleges körök lefutását.

Hogy miről is beszélek? Vegyünk egy velem éppen most megtörtént esetet. A vendég, nevezzük John-nak, kb 2-3 hete foglalta be a lakásunkat, július 9-i érkezés, a repülője 11:55-kor száll le, ennél ideálisabb nem is lehetne. Imádjuk, ha a vendég vasárnap érkezik, mert szuperül kitölti a "lyukakat", ráadásul 5 napra foglalt, tehát pénteken távozik, ami ugye esélyes, hogy simán be is lesz foglalva majd mások által, így is történt, ahogy ennek a vendégnek távoznia kell, aznap érkezik is a melegváltás. Juhhéj!

John kommunikatív, alig várja, hogy itt legyen, előző este még egyszer lefixálunk mindent, a megszervezett reptéri transzfer várja, elhozza, én a lakásban várom, 13h-kor jönnek, mert ugye kiszámoltam az érkezést, utána el tudok végre pár napra menni vidékre pihenni, 5 napos foglalás ilyenkor megváltás a tikkasztó hőségben, minden vágyam vízparton tölteni.

airbnb-etiquette-tips0316.jpg

Vasárnap 11-kor, készülődés, takarítás közben olvasom csak az e-mailt, hogy John mivel új-zélandi, de Angliában él, a reptéren tudja meg, hogy legalább 3 hónapig érvényesnek kell még lennie az útlevelének, hogy utazhasson, de neki 2 hónap múlva lejár, nem utaznak, nem jönnek. Remélhet-e bármi visszatérítést? Kedvesen megírom, hogy mivel a július és augusztus kiemelt időszak Budapesten, ráadásul a lemondási feltételeim is szigorúak, nem áll módomban visszatéríteni a szállásdíjat, két opció van, vagy ő lemondja a foglalást, és ha valaki más befoglalja az adott időszakra a napokat, akkor valamennyit visszaadok neki (közben lelki szemeim előtt már előre szenvedek ennek az egésznek az adminisztrációjától), de azért lássuk be vasárnap kora délután leakasztani egy új vendéget, aki 5 napra foglal, nos, meglehetősen aggályos...vagy próbál szerezni valami SOS megoldással útlevelet, és bár bukik 1-2 éjszakát, de legalább 3 napra el tud jönni... Ez a megoldás marad, John ezerrel elkezd intézkedni. Reptéri transzfer lemondva az utolsó pillanatban, sűrű elnézések közepette, ez nyilván a cégnek is most egy fuvar kiesés...

Évek és a rutin: Ha ez a vendég a Booking.com-on foglalt volna, és sem előleget nem kértünk be, vagy nem vagyunk kártyaelfogadók, akkor ennek az 5 napos foglalásnak bottal üthetnénk a szállásdíját, és a kedves vendég még lehet, hogy arra sem méltatott volna, hogy ezt az egész mizériát közölje velünk, éjfélkor nyomhattunk volna egy no show gombot. Ha az Airbnb-n nem szigorú a lemondási feltételem, és lemondja a foglalást, akkor is bukom a szállásdíj egy részét.

Tehát abban maradunk, John szerez új útlevelet, és majd jelentkezik. Én indulnék vidékre, de a vendég ugye sehol. Lehet meg sem érkezik, és más sem foglalja be a lakást július 14-ig, amikor a következő vendég jön, de legalább a pénzemnél leszek. Csak mondjuk addig a meleg, a por, stb. ez alatt az 5 nap alatt, a redőnyök lehúzva, nem biztos, hogy ideális érkezési kép a következő vendégek számára... Csak emiatt viszont nem maradok Budapesten, úgyhogy valami megoldás kell. A lakás előkészítve, szerencsére van kulcsszéf, és a lépcsőházba is be tud jutni a vendég, aki lehet nem is jön. Hétfőn már vidéken vagyok, lazítanék (ezt behelyettesíthetjük egy régóta várt horvátországi nyaralással, családra koncentrálással, bármivel), Johnról semmi  hír. Biztos ami biztos, elküldöm e-mailben az összes instrukciót, hogy ha mégis sikerül szerezni egy útlevelet meg egy repjegyet, és felszáll egy gépre, legalább tudja, hogyan kell bejutni a lakásba, ha pont akkor jelezné érkezését, amikor végre úsznék egyet, és 60 percig nem vagyok elérhető. A tervem beválik, John mindent elintézett, este 7-kor jelzi, hogy 0:25-kor érkeznek, tudok-e szerezni transzfert. Vacsoravilla kézből kiesik, ezerrel telefonálás, van-e transzfer 5 óra múlvára, persze hogy nincs. E-mail vissza John-nak, hogy transzfer nincs, jó lesz a taxi is, de vigyázzon a hiénákkal, ne váltson pénzt a reptéren, pontos árfolyamokra felhívni a figyelmét, meg hogy mennyi lehet max a taxi, és hogy biztosan megértette-e a lakásba bejutási instrukciókat? Igen, mindent ért, alig várja, hogy megérkezzen. Azzal a tudattal, hogy ebből nem lesz minimum éjjeli 1:30-ig lakásba érkezés, kedvesen megírom Johnnak, hogy megpróbálok ébren maradni, és mindenképpen jelezze, ha megérkeznek, és sikeresen bejutottak a lakásba. Ígéri, így lesz.

 

Évek és rutin: Lépésről-lépésre befotózott bejutási terv, pdf és jpeg formátumban is elküldve a vendégnek, kulcsszéf, minden pipa. Felhívni a figyelmét a reptéri taxisok lehúzásaira, hogy ne váltson pénzt a reptéren, és a megfelelő euró, font árfolyamok elküldése. Telefon hangosan hagyva, és várakozás, hogy a vendég sikeresen bejut-e.

confused.jpgPersze éjfélkor elájulok, de csak éberen merek aludni, fél szemem a reptéri érkezések oldalon, a gép késik. Tehát 1:30 helyett lesz minimum éjjel 2 óra, amire megérkeznek. Remek. 2-kor felébredek, a gép leszállt 0:43-kor, tehát kb 20perce a lakásban kellene lenniük, de semmi hírem. Rájuk írok, semmi. Most mi történt? Fáradtak voltak, elfelejtettek szólni? Egy taxis elvitte őket egy atm-hez és kivetetett velük 300.000 Ft-ot? (megtörtént eset)...

Álmatlanul forgolódom. Félálomban vagyok, 2:46-kor csörög a telefonom. Szerencsére sem pár óra múlva munkába siető férj, sem kisgyermek nem alszik mellettem. Kábultan felveszem, John hív, hogy a kód nem jó.

Évek és a rutin: Biztosan az A lépcsőház és nem a B lépcsőház előtt vagy? (Ha a templom felől jön a vendég, akkor mindig összekeverik, ha a játszótér felől, akkor nem.) Nem, jó helyen van, a kód nem működik. Ok, akkor a kulcsszéf kódját próbálja beütni, tehát próbáld a másik kódot. (Közben Pesten vihar volt, reméljük nem szállt el a kapukód rendszer, mert akkor nekem tényleg annyi...) A kód működik, John és neje a lépcsőházban hajnali 2:50-kor velem beszél telefonon. Már csak a lakásig kell ejutniuk, még egyszer megadom a kulcsszéf kódját, és megkérem, írjon emailt, ha bejut a lakásba. Megpróbálok visszadőlni, el is szenderedek, amikor 5 perc múlva 3-kor email helyett felhív, hogy bejutottak. Hallelujah! Ezek után visszanémítom a telefonom, de nem bírok visszaaludni, még vagy 10percenként megnézem, tutira nem hívott-e a valami miatt, de a telefon szerencsére nem jelez semmit. 5-ig forgolódom, majd nagy nehezen sikerül elaludni.

Évek és rutin: Valami bármikor közbejöhet, ebben a sztoriban, ha nincs kulcsszéf, ha nem tudom előre, hogy miket ronthat el, rengeteg plusz idegeskedéssel járt volna, de szerintem így is érezhető, hogy miknek van kitéve egy házigazda, és ez tényleg bármikor bárkivel megtörténhet.

A plusz poén az egészben, hogy amikor valami ilyesmi történik, és a házigazda a lelkét kiteszi, hogy minden flottul menjen, pár nap múlva jön a meglepetés, amikor a vendég lepontozza a szálláshelyet, hogy a bejutás körülményes volt, vagy nem érte meg az árát, vagy csak úgy alapból soha nem ad maximális pontszámot. Szóval most izgatottan várom, hogy ezek után John milyen értékeléssel lep majd meg a távozás után... És ne feledjük, ez egy teljesen sima, problémamentes foglalásnak indult, és még vasárnap 11-kor is annak tűnt...

Szép nyarat és kitartást minden házigazdának, ránk fér!

Ha hasznosnak tartottad ezt a bejegyzést, kérlek nyomj egy Tetsziket, de annak is nagyon örülök, ha megosztod az ismerőseiddel, barátaiddal! Kövess a Facebookon is, ahol kommentelni is tudsz! Ne a büntetésekre költsd a bevételed, itt vagyunk és segítünk. 

TALÁLKOZZ VELÜNK SZEMÉLYESEN KÉPZÉSEINKEN!

RÖVIDTÁV (AIRBNB, BOOKING ÉS TÁRSAIK):

Rövidtávú lakáskiadás előadás tematika és jelentkezés

Rövidtávú lakáskiadás gyakorlati tréning

HOSSZÚTÁV:

Hosszútávú lakásbérbeadás előadás tematika és jelentkezés

Itt a havi áfa-bevallás lépésről-lépésre!

adozas.jpgAhogyan egy korábbi posztban már megírtuk, akkor is ÁFA bevallást kell készítened az Airbnb és Booking foglalásaid utáni JUTALÉKOKRÓL!!!, ha egyébként alanyi áfa mentes vagy. Ha teljesen jogszerűen, szabályosan szeretnél eljárni, akkor ehhez mindenképpen szükséged van EU adószámra, melyet a NAV-nál vagy az ügyfélkapudon keresztül tudsz igényelni. Az ÁFA bevallás határideje minden hónap 20-a, így nem árt, ha te is tisztában vagy azokkal a lépésekkel, melyekkel haladéktalanul eleget tehetsz kötelezettségeidnek.

Ne feledd, ezt CSAK AZOKNAK kell megcsinálniuk, akik lejelentették az Airbnb-n és/vagy a Booking-on (vagy más nemzetközi portálon), hogy közösségi adószámmal rendelkeznek és a közösségi adószámuk SZEREPEL a jutalékról kiállított számlán! Ez esetben az Airbnb adómentes számlát állít ki. A Booking „számlabizonylat”-án nincs változás, mivel korábban sem kezelte az áfát, ám az adatok között szerepelni fog a hirdető Közösségi adószáma is, így amennyiben ez szerepel, úgy ezt a számlát is be kell vallani!

Az Ingatlankiadás Okosan okleveles adószakértője és adótanácsadója, Kis-Vén Valéria lépésről-lépésre összegyűjtötte, hogy pontosan hogyan is kell bevallani az ÁFA-t.

Az alábbi képgalériában gyűjtöttük össze az összes dokumentációt, amikre szükséged lesz. Klikk a képre a teljes galériáért!

Kérjük, minden bejegyzést a témával kapcsolatban figyelmesen olvass el, mert részletesen le van írva, hogy pl. hol található az Áfa-s számla az Airbnb admin felületén belül. Sajnos nincs kapacitásunk több ezer házigazda megkeresését egyesével kezelni, ezért is született ez a blogbejegyzés, kérjük, vedd a fáradságot, és a leírtak alapján meg tudod találni az említett dokumentumokat.

Áfa bevallás (1765A) és összesítő nyilatkozat (17A60) kitöltése

 

  1. Keretprogram letöltése: https://www.nav.gov.hu/nav/letoltesek/nyomtatvanykitolto_programok

 

  1. Az asztalon megjelent egy ÁNYK nevű ikon. Ezt megnyitjuk.

 

  1. Beletöltjük a két bevallást:

Szerviz/Frissítések menü

TOVÁBB gomb

Újdonságok 2 fül

A listából kiválasztjuk a 1765A és a 17A60-as nyomtatványokat! A nyomtatványt és a súgót is telepítsük fel!

A „Telepítendő” oszlopban X-eljük mindet

Telepít gomb.

Bezár

 

  1. Kaptunk egy üres felületet => Adatok/Új nyomtatvány: itt kiválasszuk az egyik nyomtatványt és Megnyitás-gombbal megnyitjuk.

Áfa bevallás (1765A) kitöltése

  1. Kitöltjük a főlapot a személyes adatainkkal. Egy példa mutatja, mit kell X-elni és jelölni! Ld.: 1. sz. melléklet!

 

  1. Elővesszük az Airbnb ÁFA MENTES (!) számláját (Ld.: 2. sz. melléklet) és kiszámoljuk az áfát az alábbiak szerint:

 

Alap szolgáltatási díjat forintra váltjuk, ha devizában van. A forint érték a számla kiállításának dátumakor érvényes árfolyam (aki válaszotta az MNB-t, akkor annak az, aki nem, annak a saját banki deviza eladási árfolyam kell). Átváltjuk forintra. MNB árfolyam lekérdezés: https://www.mnb.hu/arfolyam-lekerdezes

A mellékelt példa alapján: az adott személy MNB árfolyamot választott, így a 2017.05.11-i MNB árfolyamot kikeressük. Ez 310.58 Ft/EUR; 3,68 EUR volt a jutalék, ennek forint értéke: 310,58 x 3,68 = 1.143 Ft

 

Az így kapott összeget ezer Ft-ra kerekítjük (a példánkban ez 1 ezer Ft) és beírjuk a 1765A-01-01 lap 18. sor b) oszlopába az áfa alaphoz. Ennek a 27%-a lesz az áfa. Ezt beírjuk a c) oszlopba. (A példában: 1.143 x 0,27 = 309 Ft; mivel 309 < 500, ezért nulla lesz az összeg!)

 

Amennyiben volt még több foglalás és több Airbnb-s számla, akkor azoknak mind kiszámoljuk a fentiek szerint az adóalapját és áfa összegét, majd összesítve írjuk be ide!

 

Ugyanígy: ha volt Booking-os számla is, akkor annak az alapját is összeszámoljuk és a 27%-át kiszámoljuk, majd összesítve írjuk be a megfelelő oszlopokba az adatokat! Booking számlát lásd a 3. sz. mellékletben!

A mellékelt példa alapján: az adott személy MNB árfolyamot választott, így a 2017.05.04-i MNB árfolyamot kikeressük. Ez 312,25 Ft/EUR; 161,70 EUR volt a jutalék, ennek forint értéke: 312,25 x 161,70 = 50.490 Ft; áfa összege ennek a 27%-a, azaz 13.632 Ft

 

Összevonva a két számlát (Airbnb és Booking):

1765-01-01-es lap 18. sor b) oszlopba kerül az áfa alapja: 1.143 Ft (Airbnb) és 50.490 Ft (Booking), azaz 1.143+50.490 = 51.633 Ft (kerekítve: 52 ezer Ft)

1765-01-01-es lap 18. sor c) oszlopba kerül az áfa összege: 309 Ft (Airbnb) és 13.632 Ft (Booking), azaz 309 + 13.632 = 13.941 Ft (kerekítve: 14 ezer Ft)

A kitöltött változatot ld. 4. sz. melléklet!

 

(Megj.: aki áfakörös és levonható ugyanez az áfa, az a 1765A-01-02 lap 69. sorában is írja be ugyanezeket az összegeket!)

 

A kitöltés során felugrik sokszor figyelmeztetés. Nem kell figyelni rá, ha sárga színű háromszögben felkiáltójel van!

 

  1. Kész a kitöltés. Ellenőrizzük le, hogy annyit vallunk-e be, amennyit fizetnünk kell! Ezt a 1765A-01-03 lap 83. és 84. sorainak c) oszlopában találjuk. (Aki le is vonhatta az áfát, annak itt nulla lesz!)

 

  1. Ellenőrizzük le: az Ellenőrzés fülön fent találunk egy ellenőrzési lehetőséget. Ha csak sárga figyelmeztetések jelennek meg, akkor hibátlan a bevallás, de olvassuk el, hogy biztosan nem vonatkozik-e ránk a figyelmeztetés! Ha piros vagy kék jelű figyelmeztetés van, azokat javítani kell!

 

  1. Beküldés: Kapcsolat az ügyfélkapuval/Nyomtatvány megjelölése elektronikus beküldésre, majd OK-zunk 4x

 

  1. Beküldés: Kapcsolat az ügyfélkapuval/Nyomtatvány közvetlen beküldése az Ügyfélkapun keresztül; itt megadjuk a belépő kódokat és beküldjük.

 

  1. Befizetés: NAV általános forgalmi adó: 10032000-01076868 (következő hó 20-ig kell bevallani és befizetni is! A közleménybe írjuk be az adószámunkat!)

 

Összesítő nyilatkozat (17A60) kitöltése

  1. Adatok/Új nyomtatvány: kiválasztjuk a 17A60-as nyomtatványt és megnyitjuk.

 

  1. A főlapon kitöltjük az adatokat! (Ld. 5. sz. melléklet)

 

  1. A 17A60-04 lapot kell kitöltenünk mégpedig úgy, hogy szolgáltatónként meg kell bontani az áfákat. Külön beírjuk az Airbnb jutalékát és külön a Booking jutalékát! Nem az áfát, hanem az áfa alapját írjuk be!

 

  1. Az egyik sorban beírjuk az Airbnb EU-s adószámát és az általa számlázott jutalék összegét ezer Ft-ban, a másik sorban beírjuk a Booking EU-s adószámát és az általa számlázott jutalék összegét ezer Ft-ban (ld. 6 sz. melléklet).

A kerekítésekre nagyon kell figyelnünk! Mert a 17A60-04 lap c) oszlopaiba írt értékek összegének (tehát összeadva az Airbnb és Booking áfa alapjait) meg kell egyezniük az áfa bevallás 1765A-01-01 lap 18. sorának b) oszlopának összegével!

A mellékelt példa alapján: az első sorba írtuk az Airbnb EU-s adószámát és az 1.143 Ft jutalékot ezer Ft-ra kerekítve, azaz 1 eFt-ot; a második sorba írtuk a Booking EU-s adószámát és az 50.490 Ft jutalékot ezer Ft-ra kerekítve (ami 50 eFt lenne, de ha ezt írnánk, akkor a bevallásban 1+50=51 eFt szerepelne alul a 25. sorban összesítve, ami nem egyezik meg az áfa bevallás 1765A-01-01 lap 18. sorának b) oszlopának összegével (ami 52 eFt). Emiatt a Booking jutalékát az összesítő nyilatkozatban felfelé kerekítjük, így nem 50 eFt-ot, hanem 51 eFt-ot írunk be. Ezzel megkapjuk a 17A60-04-es lap 25. sorának összesítőjében az 52 eFt-ot, mely megegyezik az áfa bevallás 1765A-01-01 lap 18. sorának b) oszlopában szereplő adattal.

 

  1. A fenti 8-11. pontokban szereplő teendőket megismételjük.

     

    Ha hasznosnak tartottad ezt a bejegyzést, kérlek nyomj egy Tetsziket, de annak is nagyon örülök, ha megosztod az ismerőseiddel, barátaiddal! Kövess a Facebookon is, ahol kommentelni is tudsz! Ne a büntetésekre költsd a bevételed, itt vagyunk és segítünk. 

    TALÁLKOZZ VELÜNK SZEMÉLYESEN KÉPZÉSEINKEN!

    RÖVIDTÁV (AIRBNB, BOOKING ÉS TÁRSAIK):

    Rövidtávú lakáskiadás előadás tematika és jelentkezés

    Rövidtávú lakáskiadás gyakorlati tréning

    HOSSZÚTÁV:

    Hosszútávú lakásbérbeadás előadás tematika és jelentkezés

    2017\05\19 imarcsika

    Ellenőrizd a naptárbeállításaid!

    airbnb.jpgMa egy érdekes dologra bukkantam az Airbnb elérhetőségi beállításai között. Azt eddig is tudtuk, hogy szerencsére évek óta különböző időszakokra különböző minimum éjszakákat be lehet állítani a rendszerben, én nagy sikerrel használom is, amióta ez a funkció elérhető, hiszen remekül működik  ez pl. a Sziget ideje alatt, amikor is nálam a 7 éjszaka a minimum tartózkodási idő.

    elerhetoseg1.jpg

    Ma rákukkantottam a naptáramra, mert bizonyos "lyukakat" akartam más szabályok alapján beállítani, amikor is észrevettem, hogy bizonyos időszakok a tudtom nélkül kicsit elállítódtak. Történetesen (és ezt eddig is tudtuk, hogy lehet, csak én soha nem éltem vele!) egyes időszakok átállítódtak kötelező érkezési dátumra. Azért ez eléggé megnehezíti a foglalási esélyeinket, úgyhogy gyorsan korrigáltam is, de ki tudja mióta van így elmentve a rendszerben. Pedig én biztosan nem állítottam be, erre mindig nagyon odafigyelek. Persze lehet hogy mindez csak nálam okozott problémát, de érdemes egy percet szánni rá, és megnézni, hogy nálad is minden rendben van-e ez alatt a menüpontban. 

    elerhetoseg2.jpg

    Természetesen, ha szeretnéd, hogy a vendégeid csak egy bizonyos napon érkezzenek, mondjuk a panziódban mindig pénteken van a váltás, akkor ez egy remek funkció, máskülönben egyáltalán nem érdemes beállítani, mert a vendég nem fogja megtalálni a lakásod, ha mondjuk a hétfő-szerda időszakod szabad, de be van állítva a pl. a csütörtöki kötelező érkezés.

    Ha hasznosnak tartottad ezt a bejegyzést, kérlek nyomj egy Tetsziket, de annak is nagyon örülök, ha megosztod az ismerőseiddel, barátaiddal! Kövess a Facebookon is, ahol kommentelni is tudsz! Ne a büntetésekre költsd a bevételed, itt vagyunk és segítünk. 

    TALÁLKOZZ VELÜNK SZEMÉLYESEN KÉPZÉSEINKEN!

    RÖVIDTÁV (AIRBNB, BOOKING ÉS TÁRSAIK):

    Rövidtávú lakáskiadás előadás tematika és jelentkezés

    Rövidtávú lakáskiadás gyakorlati tréning

    HOSSZÚTÁV:

    Hosszútávú lakásbérbeadás előadás tematika és jelentkezés

    NAV támogató eljárás: Önellenőrzés? Mit kell tenni?


    tam2.jpgA NAV az elmúlt hetekben több ezer levelet küldött ki azoknak, akik 2015-ben az Airbnb portálon történt regisztrációjuk kapcsán az ír adóhatóság adatszolgáltatása szerint bevételt szereztek, és az adatszolgáltatásban feltüntetett összeg eltér a 2015-re beadott bevallásuk adataitól. Kérdés: mit tegyünk, ha kaptunk levelet és mit tegyünk, ha nem?

    Kis-Vén Valéria, az Ingatlankiadás Okosan kollégája, közgazdász, okleveles adószakértő írása.

    Először is kezdjük azzal, hogy mi is történik valójában? A NAV-nak sikerült megszereznie az ír adóhatóságtól azt az összesítőt, mely tartalmazza azoknak a személyeknek az adatait és bevételeit, akik regisztrálva voltak 2015. évben az Airbnb-n és bevételt szereztek a lakásikadás kapcsán. A NAV-nak pedig megvan a másik „oldal”: a 2015. évre beadott bevallások. Az történt, hogy technikailag összehasonlításra került az írek adatszolgáltatása az adott magánszemélyek által beadott bevallásokkal és azokat, akiknél eltérést találtak, támogató eljárás keretében megkerestek, hogy segítsenek az elmaradások rendezésében.

    tam1.jpg

    De folytassuk rögtön azzal, hogy miből is adódhat az eltérés! Ehhez pedig ismerni kell mind az Airbnb technikai rendszerét, mind pedig a magyar adóbevallások szerkezetét! Hiszen a hírek szerint az érintett személyek 81%-ánál találtak eltéréseket! Ez óriási különbség! Több ezer ember! Nem lehet, hogy ennyi ember csalt adót! A teljesség igénye nélkül nézzük, mik lehetnek az eltérések okai:

    • az Airbnb-n regisztrált személy nem csak a saját lakását adja ki, hanem kezel más lakásokat is (pl. a családtagjáét); ilyen esetben feltételezhetően egyedül regisztrál több lakást, így az adatszolgáltatásban szereplő bevétel nem csak az övé, hanem az általa kezelt személyé is;
    • az Airbnb-n regisztrált személy egyáltalán nem folytatott lakáskiadást, egyszerűen csak kezelte a lakással kapcsolatos hirdetést, de a lakás és a bevétel sem az övé volt;
    • az Airbnb-n regisztrált személy nem csak egy, hanem számos más lakást kezelt, technikailag az ő regisztrációja alatt futott minden, az Airbnb is az ő nevére állította ki a jutalék számláját, így az adatszolgáltatásban szereplő bevétel egy az egyben az ő neve alá került;
    • a magyar személyi jövedelemadó bevallásban a tételes átalányadózást alkalmazó magánszemélyeknek nem kell feltüntetniük a szerzett bevételt, csupán a szobák számát kell beírni és az abból adódó átalányadót és egészségügyi hozzájárulást kell jelölni; így az ír adatszolgáltatásban szereplő bevételről nem tud a magyar adóhatóság, mivel nem kell feltüntetni a bevallásban;
    • az a magyar szállásadó, aki nem tételes átalányadózást alkalmaz, önálló tevékenység jövedelmeként adózza le a bevételét; ez esetben az adott évi bevételnek szerepelnie kell a bevallásban, ám ez nem jelenti azt, hogy csak ez az egyetlen tevékenysége minősül önálló tevékenységnek; mivel a bevallásban nem kell kiemelni, hogy az önálló tevékenység bevételei közül mennyi származik rövidtávú lakáskiadásból, senki sem tudja megmondani, hogy „mennyi az annyi”;
    • és még egy fontos oka lehet az eltéréseknek: az írek által nyújtott adatszolgáltatás alapja, mivel nem tudni, hogy a bevételt közölték, vagy csupán a kiszámlázott jutalékok összegét; ugyanis amennyiben csak az adott magánszemély nevére számlázott jutalék összegéről történt adatszolgáltatás, óriási eltérés is adódhat, hiszen az Airbnb jutaléka nem fix, hanem változó; nincs konkrét százalékos érték, mellyel a jutalékot felszorozva megkapjuk a bevétel összegét, így ha csak jutalékokból indult ki az adóhatóság, elképzelhető, hogy ez a százalékos eltérés adja a különbözetet, melyet érdemes és egyszerű tisztázni.

    airbnb.jpg

    A fenti példákból is látható, technikailag számos dolog okozhat eltérést, melyről az adóhatóságnak tudomása van. Annak érdekében, hogy az adott terület adózását legális mederbe terelje és rendezésre kerüljön a 2015. évi eltérések, egy új jogintézményt, a támogató eljárás intézményét alkalmazza. Nagyon fontos, hogy ez nem ellenőrzés! Itt a cél az, hogy segítséget kapjanak a szállásadók az adózással, adminisztrációval és elmaradt feladatok pótlásával. A támogató eljárás során feltárt tényállást követően viszont adott esetben jó esély lehet arra, hogy elindítson az adóhatóság az adott személy ellen egy ellenőrzést, mely feltehetően akkor lesz „fájdalommentes”, ha a támogató eljárás során feltárt hiányosságok pótlásra kerültek.

    Mivel minden eset egyedi, így nehéz röviden összefoglalni, hogy mit kell tenni. Egy biztos: utólag is minden helyrehozható…. Mindent lehet pótolni, mindent le lehet utólag is adózni, minden adminisztrációt el lehet végezni. A lényeg, hogy mindenki vegye komolyan a helyzetet és tegye meg a szükséges lépéseket! A „külföldiek” se feledjék: nekik is adózniuk kell! Az ingatlan Magyarországon található, így itt adóköteles a hasznosításából származó jövedelem!

    cheat_322.jpgAz adóhatóság támogató eljárás keretében történő hozzáállása különleges lehetőség mindenki számára, ugyanis megtehette volna, hogy mindenki iránt ellenőrzési eljárást indít, amely keretében már nincs mód utólagosan helyrehozni a hibákat! Ezért aki megkapta ezt a kedvező lehetőséget, tegye meg, hogy felveszi a kapcsolatot a tájékoztató levélben megadott, hozzá tartozó ügyintézővel! Tudja meg, milyen eltérést tartanak nyilván, egyeztesse a meglévő adatokat és amennyiben sikerül, nem lehet később probléma. Aki ismeri az eltérés okát (többek között azért, mert egyáltalán nem volt adószáma és nem állított ki számlát sem), máris kezdje el pótolni az elmaradásokat, ugyanis nagyon komoly büntetésekre számíthat! Fontos, hogy a kapcsolatot ez esetben is fel kell venni az ügyintézővel, hiszen az együttműködési hajlandóság nagyon sokat jelent!

    A fentieken túl pedig érdemes tisztában lenni azzal is, hogy a 2015. évi adatszolgáltatás feltehetőleg csak a kezdet! Az adóhatóságnak joga van elévülési időn belül vizsgálatot kezdeményeznie és feltehetően meg is fogja tenni, főként azoknál, akiknél nagy eltérést tárt fel vagy vélhetően jelentős egyéb hiányosságok adódhatnak, illetve azoknál is, akik a fentiekkel ellentétben egyáltalán nem hajlandók legalizálni a tevékenységüket! 2017. december 31-ig alapvetően a 2011.01.01-től kezdődő éveket vizsgálhatják. Amennyiben valakinél 2011 óta önellenőrzésre került bármely év, úgy annak az elévülési ideje meghosszabbodik, ugyanis az önellenőrzés benyújtásának évétől számított 5. naptári év utolsó napja!

    Ha hasznosnak tartottad ezt a bejegyzést, kérlek nyomj egy Tetsziket, de annak is nagyon örülök, ha megosztod az ismerőseiddel, barátaiddal! Kövess a Facebookon is, ahol kommentelni is tudsz! 

    Ne a büntetésekre költsd a bevételed, itt vagyunk és segítünk. 

    TALÁLKOZZ VELÜNK SZEMÉLYESEN KÉPZÉSEINKEN!

    RÖVIDTÁV (AIRBNB, BOOKING ÉS TÁRSAIK):

    Rövidtávú lakáskiadás előadás tematika és jelentkezés

    Rövidtávú lakáskiadás gyakorlati tréning

    HOSSZÚTÁV:

    Hosszútávú lakásbérbeadás előadás tematika és jelentkezés

    FONTOS: Alanyi mentesként is áfát kell fizetni a jutalék után!

    ado1.jpgAirbnb, Booking és egyéb nemzetközi portálokon igénybe vett szolgáltatások után áfa fizetési kötelezettség keletkezik. A témát az elmúlt (hosszú) időszakban körbejárva, a hatóságokkal többször egyeztetve a „miért”-eket és a „hogyan”-okat sajnos egyértelművé vált, hogy nem maradtak kiskapuk és sajnos egyáltalán nem lehet kikerülni az áfa fizetést még magánszemélyként sem, ezért mindenki figyelmét felhívjuk, hogy figyelmesen olvassa el ezeket a sorokat!

    Kis-Vén Valéria, az Ingatlankiadás Okosan kollégája, közgazdász, okleveles adószakértő írása.

    A rövidtávú lakáskiadási tevékenységet végző magánszemély adószám birtokában végezheti ezt a tevékenységét és gazdasági tevékenység lévén, áfa adóalannyá válik, függetlenül attól, hogy alanyi adómentességet választott-e vagy sem! Ebből következően vonatkoznak rá az áfa törvény rendelkezései!

    Áfa adóalanyként a közösségi megosztó portálokon igénybe vett szolgáltatások miatt (!) – és nem azért, mert külföldi magánszemély vendégeket fogadunk! – közösségi adószámot KELL igényelni, amit meg KELL adni a portálon történő regisztrációs adatok között. Ez által közöljük áfa alanyiságunkat a szolgáltatást nyújtóval (Airbnb, Booking és társaik), melyre alapozva a számukra megfizetett jutalékról szóló bizonylatot (számlát) megfelelő módon tudják kiállítani.

    Airbnb:

    Az Airbnb a jutalékot a szállásdíjból vonja le, így nem kell elutalnunk az összeget, mivel a szállásdíjból tartja vissza. Sokan nem fedezték még fel, hogy az Airbnb a jutalékáról számlát állít ki, melyet le lehet tölteni a felületről.

    Ezt az Airbnb oldalán a Foglalásaid menüpont alatt lehet megnézni:

    adoszam6.jpg

     

    Amennyiben a regisztráció során nem adjuk meg az EU-s adószámunkat, akkor a szolgáltató partner „sima” magánszemélyként kezel és felszámítja a 27%-os áfát a jutalékra, így a letöltött bizonylaton egy áfás jutalékot találunk:adoszam2.jpg

    Amennyiben megadjuk a közösségi adószámunkat (és sajnos nyilvánvalóvá vált, hogy ez nem választás kérdése, hanem KÖTELEZŐ), akkor az Airbnb nem 27%-os áfával növelt számlát fog részünkre kiállítani, hanem egy áfa nélküli bizonylatot kapunk és így a szállásdíjból is kevesebb összeget tart vissza, mivel nem fizetünk áfát felé.

    Ám ez esetben sem mentesülünk az áfa megfizetése alól, hanem technikai változás történik: a 27%-os áfát nekünk kell felszámítanunk a nettó jutalékra, aminek az összegét a portálról letöltött bizonylaton találjuk meg. Az a magánszemély, aki eleve áfa-fizető (tehát nem alanyi mentes), ezt a felszámított áfát jogosult levonásba helyezni. Ám aki alanyi mentes tevékenységet végez, az a felszámított áfát nem vonhatja le. Ami bonyolítja a helyzetet az az, hogy az áfát (akár alanyi mentes, akár áfa fizetésre kötelezett valaki) be kell vallani havonta, a következő hónap 20-ig. Kétfajta bevallást kell beadni: egy belföldi „sima” áfa bevallást (2017-ben ez a 1765-ös számú bevallás) és egy közösségi bevallást (2017-ben 17A60-as nevű).

    Booking:

    A Booking.com által kibocsátott „számlabizonylat” nevű nyomtatvány egyáltalán nem tartalmaz áfát, esetben áfa nem kerül megfizetésre senki által. A teendő ugyanaz: fel kell számítani a jutalékra az áfát és aki jogosult rá, levonhatja. De bevallást mindenkinek kell beadni róla havonta, akár áfa fizető, akár alanyi mentes! Amennyiben egy adott hónapban nem került jutalékról szóló számla kiállításra, arra a hónapra vonatkozóan nem kell áfa bevallás(oka)t benyújtani.

     

    EU-s adószám igénylése:

    Mindenkinek szükséges közösségi adószámot igényelnie. Magánszemélyek esetén a ’T101-es nyomtatványon, egyéni vállalkozók a ’T101E jelű nyomtatványon tudják ezt megtenni vagy a NAV ügyfélszolgálatain személyesen is megtehetik. Ezt követően a kapott közösségi adószámot a portálokon fel kell tüntetni a törzsadatokban (regisztrációs adatokban), majd az összes jutalékról szóló bizonylatokat le kell tölteni, mert ezek fogják képezni a havi bevallások alapját. Amennyiben egy adott hónapban nem került jutalékról szóló számla kiállításra, arra a hónapra vonatkozóan nem kell áfa bevallás(oka)t benyújtani.

    Figyelem! Aki magyar portálokon hirdet és a jutalékról magyar számlát kap, ott nincs egyéb teendő! A fentiek kifejezetten azokra vonatkoznak, akik nemzetközi szolgáltatást vesznek igénybe!!!

    Mint látható, a fentiek hatalmas adminisztrációs terhet rónak az emberre, ám mivel letisztázódott a kérdés szakmai része mindenképp fontosnak tartottuk ezt közölni mindenkivel, a teljesség kedvéért.

    Ha hasznosnak tartottad ezt a bejegyzést, kérlek nyomj egy Tetsziket, de annak is nagyon örülök, ha megosztod az ismerőseiddel, barátaiddal! Kövess a Facebookon is, ahol kommentelni is tudsz! 

    Ne a büntetésekre költsd a bevételed, itt vagyunk és segítünk. 

    TALÁLKOZZ VELÜNK SZEMÉLYESEN KÉPZÉSEINKEN!

    RÖVIDTÁV (AIRBNB, BOOKING ÉS TÁRSAIK):

    Rövidtávú lakáskiadás előadás tematika és jelentkezés

    Rövidtávú lakáskiadás gyakorlati tréning

    HOSSZÚTÁV:

    Hosszútávú lakásbérbeadás előadás tematika és jelentkezés

    2017\03\07 imarcsika

    Így lophatják el az összes pénzed!

    think-be-careful-sign-s-4169.pngAz oktatásainkon részt vevő tagoknak fenntartott titkos Facebook csoporton belül, valamint a Magyar ApartmanKiadók Egyesülete tagjain keresztül szerencsére rengeteg házigazdával vagyunk napi szinten kapcsolatban, így ha kivételesen nem a saját bőrömön keresztül kell valami borzalmasat megtapasztalni, akkor ezeken a platformokon keresztül viszonylag hamar eljut hozzám/hozzánk elég sok információ.

    Az, hogy legyünk nagyon óvatosak, napról-napra egyre aktuálisabb, ezzel kapcsolatban már évekkel ezelőtt írtam egy blogbejegyzést, ezt is ajánlom figyelmedbe. Klikk: Nagyon vigyázz, ha Airbnb hoszt vagy!!!

    attack2.jpgA napokban több házigazda is jelezte, hogy feltörték az Airbnb fiókját. Volt, aki a telefonján lévő alkalmazáson belül váltott néhány üzenetet egy potenciális vendéggel, aki azzal húzta be a csőbe a gyanútlan házigazdát, hogy azzal a mesével állt elő, hogy bár nagyon tetszik neki a szállás, és szeretné lefoglalni, viszont megtalálta egy másik profilon is belistázva a lakást olcsóbban, és megkaphatná-e azon az áron. A házigazda nem értette miről van szó, hiszen a lakását nem hirdeti sehol máshol, csak és kizárólag az Airbnb-n, és ott is csak egyetlen profil alatt van belistázva.

    kamu7.jpgGyanútlanul ráklikkelt a vendég által küldött linkre (itt követte el az első hibát), ami egy ál-Airbnb oldalra navigálta, ahol be kellett írnia a belépési adatait a jelszóval együtt. Ez nem is volt neki gyanús, hiszen ha böngészőből nyitjuk meg (tehát nem alkalmazáson belül) az Airbnb oldalát, gyakran ismételt bejelentkezésre van szükség. A házigazdának fel sem tűnt, hogy nem az Airbnb oldalán adta meg az adatait, pár órával később viszont kapott az Airbnb-től egy visszaigazoló levelet, hogy a jelszava sikeresen megváltoztatásra került. Na innen érdekes a sztori, mert a házigazda azonnal megpróbált belépni, de a rendszer nem engedte be. Szerencséjére a profilja elérhető volt az édesapja belépési adataival is, mivel ő társházigazdaként ugyan hozzáfér a fiókhoz, de azon belül módosításokat nem tud végezni. Így lett tehetetlen szemtanúja, hogy a kifizetési adatait a hackerek megváltoztatták, az üzeneteit törölték, a hirdetéseit láthatatlanra állították. Az Airbnb-nek azonnal jelezte a problémát, akik közel 3 hétig "ültek a problémán", rengeteg egyeztetés és utánajárás közepette neki ugyanúgy fogadnia kellett a vendégeket, miközben a saját pénze egy vadidegen bankszámláján landolt. A vége szerencsére teljesen jól zárult a sztoriak, de a házigazda elmondásai alapján senkinek nem kívánja, hogy ezeket át kelljen élnie. És mielőtt valaki azt gondolná, hogy az illető még biztos kezdő, és emiatt verhették át, elmondanám, hogy az egyik legtöbbet befoglalt szálláshelyekkel rendelkező, évek óta nagyon profin üzemeltető és rengeteg tapasztalattal rendelkező budapesti házigazdáról van szó. 

    attack.jpg

    A többi visszajelzés nem volt ennyire horror, de azok is nagyon csúnyán végződhettek volna. A házigazdák szinte egyszerre arról panaszkodtak, hogy maga a Gmail fiókjuk lett feltörve, ezáltal szabad utat nyerve az Airbnb fiókjaikhoz. Innen pedig ismételten pillanatok kérdése, hogy mikor változtatják meg úgy a jelszavat, hogy egy ideig ne tudj belépni a rendszerbe, és mikor kezdenek el módosítgatni a kifizetési beállítáokon, törlik a teljes levelezésed, neadjisten a teljes profilod, szálláshelyeid, utazzák le a felhalmozódott kreditjeidet, stb.

    Én a mai napon kaptam egy furcsa levelet, ami már annyira sok helyen egyértelműen kamu (na meg ugye szuperóvatos is vagyok), és messziről ordít, hogy átverés, de aki még nem találkozott ilyennel, annak érdemes jól szemügyre vennie, hogyan is néz ki egy ilyen levél. Pirossal be is karikáztam a gyanús elemeket.

    Szóval ha bármi gyanúsat észleltek, érdemes mindig a feladó email címét megnézni, milyen oldalra próbál meg átvinni a rendszer, ott is megnézni az url-t. Sietve, telefonról soha ne kezdjünk neki semmi jelszómegadással járó, esetlegesen gyanús művelethez, és amint a Gmail vagy az Airbnb bármilyen figyelmeztetést/visszaigazolást küld nekünk, győződjünk meg róla, hogy valóban az adott cég küldte-e a levelet (feladó email címe, url sáv, stb.), és ha szükséges, változtassunk jelszót, tegyük kétlépcsőssé az azonosítást, regisztráljuk a kütyüket és böngészőket, amikkel ezeket az oldalakat használjuk. Ez lehet, hogy kicsit több időt meg energiát fog felemészteni, de rengeteg bosszúságtól óvhatjuk meg magunkat, ha óvatosak és kellőképpen körültekintőek vagyunk.

    Ha hasznosnak tartottad ezt a bejegyzést, kérlek nyomj egy Tetsziket, de annak is nagyon örülök, ha megosztod az ismerőseiddel, barátaiddal! Kövess a Facebookon is, ahol kommentelni is tudsz! 

    Ne a büntetésekre költsd a bevételed, itt vagyunk és segítünk. 

    TALÁLKOZZ VELÜNK SZEMÉLYESEN KÉPZÉSEINKEN!

    RÖVIDTÁV (AIRBNB, BOOKING ÉS TÁRSAIK):

    Rövidtávú lakáskiadás előadás tematika és jelentkezés

    Rövidtávú lakáskiadás gyakorlati tréning

    HOSSZÚTÁV:

    Hosszútávú lakásbérbeadás előadás tematika és jelentkezés

    2017. évi adóváltozások a rövidtávú lakáskiadókra vonatkozóan

    ado1.jpgÖsszességében elmondható, hogy jó hírekkel számolhatunk be azoknak, akik Airbnb-n, Booking.com-on vagy egyéb más szállásközvetítő oldalon hirdetve adják ki a lakásaikat turistáknak.

    Közgazdász kollégánk, okleveles adószakértőnk, Kis-Vén Valéria összegyűjtötte, hogy a 2017-es adóváltozások közül a rövidtávú lakáskiadókat mely jogszabály-változások érintik leginkább:

    NŐ AZ ÁFA ALANYI MENTESSÉG HATÁRA

    A legjobb hír, hogy az áfa alanyi adómentesség értékhatára az éves 6 millió forintról 8 millió forintra emelkedik. 2017-től tehát két millió forinttal több bevétel érhető el anélkül, hogy áfát kellene fizetni a tevékenység után – természetesen az egyéb feltételek fennállása esetén.

    MEGSZŰNIK AZ EHO A TÉTELES ÁTALÁNYADÓZÓKNÁL

    A tételes átalányadó összege szobánként évente 2016-ban 32.000 Ft volt, melyhez társult még 6.400 Ft egészségügyi hozzájárulás is. 2017-től a fizetendő összeg nem változik, csupán a jogcím, ugyanis e két összeg összeadódik és ez lesz a tételes átalányadó összege, miközben az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség megszűnik.

    house-calculator-taxes.jpg

    VÁLTOZÁSOK A KATA TERÜLETÉN

    Azoknak, akik KATA-s egyéni vállalkozóként vagy KATA-s betéti társaság formájában végzik ezt a tevékenységet, szintén van egy jó hír: a KATA éves bevételi értékhatára az éves 6 millió forintról 12 millió forintra emelkedik 2017. január 1-től. Ez annyit jelent, hogy a havi KATA összege (ami 25, 50 vagy 75 ezer forint) jövőre már 12 millió forintos bevételt fog fedezni és e fölötti bevételi összegre kell majd csak megfizetni a 40%-os KATA összegét.

    De vigyázat! Az áfa alanyi mentesség határa 8 millió forint lesz, ami azt jelenti, hogy KATA adózóként ha meghaladjuk a 8 millió forintot, akkor ugyanúgy áfa körbe kerülünk, mint bárki más. A 12 millió forintos értékhatár a jövedelmünk leadózására vonatkozik, tehát 8 millió forint fölött marad a havi KATA összege, de áfa fizetési kötelezettség keletkezik!

    rezsi.jpgÚgyhogy külön számítást érdemel az az eset, amely során évi 8 millió forint fölött lesz a bevétel, de az nem haladja meg a 12 millió forintot. Mert előfordulhat, hogy még akkor is jobban járunk, ha áfa körbe kerülünk! Minden az adott helyzet és a kapcsolódó jogviszonyok függvénye.

    ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATUNKAT ITT TALÁLHATOD, KLIKK A KÉPRE:

    adozas1.jpg

    Ha hasznosnak tartottad ezt a bejegyzést, kérlek nyomj egy Tetsziket, de annak is nagyon örülünk, ha megosztod az ismerőseiddel, barátaiddal! Kövess a Facebookon is, ahol kommentelni is tudsz! 

    Ne a büntetésekre költsd a bevételed, itt vagyunk és segítünk. 

    TALÁLKOZZ VELÜNK SZEMÉLYESEN KÉPZÉSEINKEN!

    RÖVIDTÁV (AIRBNB, BOOKING ÉS TÁRSAIK):

    Rövidtávú lakáskiadás előadás tematika és jelentkezés

    Rövidtávú lakáskiadás gyakorlati tréning

    HOSSZÚTÁV (BÉRLŐK, ALBÉRLŐK A LAKÁSBAN):

    Hosszútávú lakásbérbeadás előadás tematika és jelentkezés

     

     

    2016\12\07 imarcsika

    Praktikus tipp #7: Vendégeld meg önmagad!

    confused.jpgHa nem a saját, jól kiismert lakásodat alakítottak át turistáknak kiadható egyéb szálláshellyé, akkor mindenképpen javaslom, hogy tölts el legalább egy, de inkább 2-3 vendégéjszakát a szálláshelyeden. Miért? Mert így fogod igazából megtudni, hogy pontosan mit is érez a vendég a nálad töltött idő alatt, és ténylegesen mire is van szüksége. 

    Pláne, ha olyan házban sikerült lakást venned, ahol esetleg a szomszédokat, lakóközösséget sem ismered, nem árt, ha te találkozol először az esetlegesen felmerülő problémákkal. Lehet hogy az éjszakai gang világítás pont beszűrődik a vendég hálószoba ablakán, oldd meg megfelelő sötétítéssel; lehet hogy nem a legpraktikusabban van berendezve a konyha, nincs jó hőfokra állítva a bojler, hideg a wc ülőke, értelmezhetetlen a mosógép használati utasítása, szúr a párna, stb... Bármi is legyen az esetlegesen felmerülő probléma, találkozz vele te először, próbálj egy vendég fejével gondolkozni, mire van/lehet szüksége, ha pár napra nálad száll meg.

    airbnb-etiquette-tips0316.jpg

    Ezek mind rendkívül egyszerű és triviális dolgoknak tűnhetnek nekünk, de ne feledjük, a világ bármely részéről érkezhetnek hozzánk vendégek, tehát legyünk benne biztosak, hogy a lehető legegyszerűbben értelmezhető, hogyan tud a vendég egyedül is bejutni az épületbe/lakásba, képes legyen működtetni a légkondit, fűtést, mosó- és mosogatógépet, ne okozzon fejtörést a tv bekapcsolása, az internetre kapcsolódás, tudja hova kell a szemetet levinni, van-e külön kuka az újrahasznosítható hulladéknak, stb. 

    Akár érdemes külön egy nyári, és külön egy téli teszt-időszakot beiktatni a saját szálláshelyünkön, így végképp fogalmunk lesz róla, hogy mi az, amire mindenképpen oda kell figyelnünk a lakáson, és természetesen az épületen belül is. 

    Persze az is megoldás lehet, hogy nem te, hanem egy kedves ismerős, barát, családtag tölt el nálad pár éjszakát, de mindenképpen figyelj oda, hogy csak ugyanannyi információt adj meg neki, amennyit egy vendégnek is adnál, majd kérd meg, hogy jegyzeteljen, és őszintén ossza meg veled a véleményét és építő jellegű kritikáját a nálad töltött időről.

    Ha hasznosnak tartottad ezt a bejegyzést, kérlek nyomj egy Tetsziket, de annak is nagyon örülök, ha megosztod az ismerőseiddel, barátaiddal! Kövess a Facebookon is, ahol kommentelni is tudsz! 

    Ne a büntetésekre költsd a bevételed, itt vagyunk és segítünk. 

    TALÁLKOZZ VELÜNK SZEMÉLYESEN KÉPZÉSEINKEN!

    RÖVIDTÁV (AIRBNB, BOOKING ÉS TÁRSAIK):

    Rövidtávú lakáskiadás előadás tematika és jelentkezés

    Rövidtávú lakáskiadás gyakorlati tréning

    HOSSZÚTÁV:

    Hosszútávú lakásbérbeadás előadás tematika és jelentkezés

     

     

    2016\09\07 imarcsika

    Airbnb házigazdának lenni igenis jó!

    blog2.jpegPontosan ma 2 éves a blog! Amikor elkezdtem, akkor még nem is sejtettem, hogy mostanra ilyen ismertek leszünk, hogy közel ezer házigazdával találkozunk majd személyesen az oktatásainkon, hogy különböző nyomtatott és internetes újságokban lesznek kíváncsiak a szakértő véleményünkre, és nem utolsó sorban, hogy tényleg rengeteg embernek tudtunk és tudunk segíteni nem csak az elindulásban, de a menet közbeni nehézségekben és természetesen az adózási kérdésekben is. (Legközelebb 2016. szeptember 16-18. között találkozhatsz velünk a Portfolio által megrendezésre kerülő Lakás 2016 Kiállításon, bővebb információt  a három napos ingyenes tanácsadásunkról IDE KATTINTVA találhatsz!)

    Mindemellett a Facebook oldalunkon mára több mint 6000 tag követ minket, és menet közben már nem csak a rövidtávon turistáknak lakást kiadóknak, hanem a hosszútávon bérbeadóknak is segítünk az eligazodásban

    Nem titok, hogy van egy titkos, Facebook csoportunk, ahol azok lehetnek tagok, akik már személyesen találkoztak velünk, azaz vagy részt vettek személyes tanácsadáson, vagy valamelyik oktatásunkon, tréningünkön. Ebben a csoportban több mint 400 tag oszt meg személyes tapasztalatokat, kérdéseket és válaszokat egymással a nap bármely szakában.

    A kétéves szülinapunk alkalmából pedig arra gondoltam, úgy lenne a legjobb megünnepelni, ha ebben a titkos csoportban megkérem a többi házigazdát, hogy osszák meg velünk a legkedvesebb, legviccesebb történeteiket, amik megestek velük, amióta vendégeket fogadnak a lakásaikban. Ezekből szemezgetek most itt, remélem legalább olyan örömmel fogadjátok őket, amilyen sikert arattak a csoporton belül is.


    Gabriella:

    opa6.jpgPár hete egy cseh hölgytársaságot fogadtam a 2,5 éves kisfiammal. Naná hogy a kis huncut felugrált az ágyakra, szétkente a csokit és mindenkinek mindenről elvonta a figyelmét, alig győztem elnézést kérni. Ennek ellenére távozáskor a vendégek zsírkrétát, kifestőkönyvet és egy fincsi bonbon-t hagytak maguk után.

    Kata:

    Oh, mi már több közös sörözésen, kávézáson túl vagyunk, de a legmeghatóbb az volt, amikor az egyik visszatérő angol vendégünk kis kardigánt és egy babát kötött a kislányomnak :)))


    Lívia:

    opa8.jpgNekem eddig a legérdekesebb sztorim az volt amikor 2 neten megismerkedő fiatal nálunk tartotta az első találkozását. A fiú érkezett Szerbiából a lány később jött Amerikából, a srác mutogatta nekem hogy milyen ajándékkal várja és meg akarja kérni itt Budapesten a kezét. A végét sajnos nem tudom, mert mikor elmentek hiába írtam a srácnak nem válaszolt az üzenetekre, amiben szolidan érdeklődtem hogy hogyan sikerült a találkozójuk:)

    Márta:

    opa9.jpgEgy kutató pár nyaralt nálunk tavaly nyáron, Tasmániabol. Ahogy megjöttek, rögtön indultam a vásárcsarnokba, hát ők is jöttek, elvittem őket kocsival. Imádtak, visongtak,hogy milyen mázlijuk van, hogy saját guide-ot is kaptak a lakással:) Egy hétig maradtak, aztán jött pár hét múlva a hír, hogy kisbaba érkezik, nálunk fogant:) Tasmániaban valakik mindig reklámozni fogjak a magyar levegő jótékony hatásait.

    Éva:

    Az én szívem csücske Ron és Dotty, akik az ezüstlakodalmukon jártak először Budapesten. A neves eseményt ugyan Bécsben ünnepelték, de átvonatoztak hozzánk is egy éjszakára, és úgy beleszerettek Budapestbe, hogy eldöntötték, az aranylakodalmat itt ünneplik (közben gyereknevelés, karrier, stb). Tündéri 70-es házaspár, akiknek totál bekattant Budapest, azóta kétszer is visszajöttek hónapokra. Nem turisták, hanem kvázi helyiek, vesznek bérletet, tanulnak magyarul, van operába bérletük:-) De ami a legjobb, hogy vettek egy régi Budapest fotóalbumot az Ecserin és azokat a helyszíneket fotózzák folyamatosan újra:-)

    (Erről egyébként Éva, azaz Travellina, írt is egy külön blogbejegyzést, igazán szuper sztori, ajánlom mindenki figyelmébe, KLIKK IDE!) 

    Marcsi:


    opa10.jpgA legviccesebb talán az volt, amikor két brit hóbortos fiú, akik írói jövőről álmodoztak, nálam szálltak meg, mert valami irodalmi fesztiválra készültek Budapesten. Németországban szálltak át, talán még pár órát el is töltöttek valamelyik városban, és nagyon akartak nekem hozni egy kis szuvenírt. Németül nyilván nem tudtak, de azt gondolták, ez a kis mézeskalács biztosan nagyon tetszeni fog nekem. A felirat: "Opa ist super", Azaz a nagypapa szuper. Nagyon jót röhögtem, a mai napig a lakás dísze. A fiúk pedig a fesztiválra állítólag soha nem jutottak el. 

    Ha hasznosnak tartottad ezt a bejegyzést, kérlek nyomj egy Tetsziket, de annak is nagyon örülök, ha megosztod az ismerőseiddel, barátaiddal! Kövess a Facebookon is, ahol kommentelni is tudsz! 

    Ne a büntetésekre költsd a bevételed, itt vagyunk és segítünk. 

    TALÁLKOZZ VELÜNK SZEMÉLYESEN KÉPZÉSEINKEN!

    RÖVIDTÁV (AIRBNB, BOOKING ÉS TÁRSAIK):

    Rövidtávú lakáskiadás előadás tematika és jelentkezés

    Rövidtávú lakáskiadás gyakorlati tréning

    HOSSZÚTÁV:

    Hosszútávú lakásbérbeadás előadás tematika és jelentkezés

    2016\09\02 imarcsika

    Most egy kicsit szomorú vagyok!

    Valami bűzlik a 9flats.com háza táján, és sajnos idáig érződik. Az adatok szerint 642 budapesti lakás van listázva az oldalukon, szóval lehet nem én vagyok az egyetlen, aki most kicsit bepöccent a hamburgi székhelyű szállásközvetítő cégre. Szinte soha nem kaptam még erről az oldalról foglalást, vagyis de, egyszer, pont 2 éve, minden flottul zajlott, a szállás díja 2 munkanappal a vendég megérkezése után hiánytalanul a bankszámlámon volt.

    sad.jpgIdén pont a Sziget idejére is belenyúló 6 napra kaptam egy foglalási kérést az oldalon, és bevallom, bár nem a legideálisabb díjra volt beállítva a naptáramban ez az időszak (naná, hogy elfelejtettem átállítani az árakat ezen az egy oldalon), még vacilláltam is, hogy fogadjam, vagy elutasítsam a megkeresést, hiszen ha lemondom, legalább 20-30%-kal többért is elkelhetett volna az Airbnb oldalán, és mivel úgysem kapok sok (ami ugye inkább közelít a nullához) foglalást erről az oldalról, igazából simán vissza is utasíthattam volna. De aztán mégis úgy döntöttem, hogy a 6 nap egyszerre nagyon kecsegtető és felüdülő tud lenni a folyamatos 2-3 éjszakás foglalások után, így visszaigazoltam. Bár ne tettem volna. A vendégek rendben megérkeztek, semmi gond nem is volt velük, a szállásdíjat még a nálam tartózkodásuk alatt meg kellett volna, hogy kapjam, de nem érkezett meg. Ennek lassan egy hónapja, és ahogyan elnézem a 9flats Facebookjára beérkezett tömérdek beírásból, nem vagyok egyedül a helyzetemmel. 9flats.jpg

    Szinte az első pillanattól fogva, ahogyan észleltem a problémát, jeleztem nekik, és szinte azonnal válaszolnak is mindig minden megkeresésemre hetente egyszer, de az üres ígéreteken kívül sajnos nem sok kézzelfoghatóban reménykedem.

    Szóval ha vannak még rajtam kívül 9flats-en is hirdetők, és foglalással rendelkezők a jövőben, akkor legyetek nagyon résen, lehet érdemes letörölni a foglalást, mert eléggé sanszos, hogy nem fogtok/fogunk a pénzünkhöz jutni. Én összesen 6 napot buktam, ez lehetett volna sokkal rosszabb is, és azért még reménykedem. Az interneten keresve a témára meglepő módon nem találok semmit arról, hogy a cég csődbe ment volna, vagy fizetési nehézségei lennének, szóval gondolom mindenki csak vagy magában, vagy a Facebookon, vagy a céggel privátban levelezve próbálja kikönyörögni a megkeresett pénzét.

    Amint bármilyen jellegű hírem lesz, frissítem a posztot!

    UPDATE: Körülbelül egy hónapnyi hitegetés, folyamatos érdeklődés után maradéktalanul megérkezett az összeg a bankszámlámra, szóval csak kifizetésre kerültek az ominozus vendégéjszakák. Remélem, másoknak is!  De azért legyetek mindeig résen! 

    Ha hasznosnak tartottad ezt a bejegyzést, kérlek nyomj egy Tetsziket, de annak is nagyon örülök, ha megosztod az ismerőseiddel, barátaiddal! Kövess a Facebookon is, ahol kommentelni is tudsz! 

    Ne a büntetésekre költsd a bevételed, itt vagyunk és segítünk. 

    TALÁLKOZZ VELÜNK SZEMÉLYESEN KÉPZÉSEINKEN!

    RÖVIDTÁV (AIRBNB, BOOKING ÉS TÁRSAIK):

    Rövidtávú lakáskiadás előadás tematika és jelentkezés

    Rövidtávú lakáskiadás gyakorlati tréning

    HOSSZÚTÁV:

    Hosszútávú lakásbérbeadás előadás tematika és jelentkezés