Beszéljünk a lemondásról!

no-vacancies.jpgÉrezhetően beindult a turista-szezon, szinte nem telik el úgy nap, hogy ne érkezne egy-egy újabb foglalás, szépen telnek is be a szabad napok a naptárakban. Annak, aki egy kicsit is képben van, hogy mennyi kiadó lakás van jelenleg Budapesten, és éppen diadalittasan dőlne hátra, hogy a közel négyezer (!!!) kiadó lakás közül valami oknál fogva mégis az övét választották szálláshelynek az idelátogatók, azt javaslom, győződjön meg arról is, hogy a lemondási feltételei biztosan optimálisan vannak-e beállítva.

A sok-sok hirdetést elnézve sajnos még mindig azt látom, hogy nem csak, hogy a kiemelt időszakok megfelelő árazására nem gondolnak előre a házigazdák, és ezzel akár több százezres bevételtől fosztják meg magukat, de bizony a lemondási feltételek miatt is elég sokan szívhatják később a fogukat.  Akinek volt már rosszul beállított lemondási feltétele, és le is mondták a foglalást, az tudja miről beszélek. De míg két évvel ezelőtt minden gond nélkül pillanatok alatt fel lehetett tölteni ezeket a szabaddá vált napokat, a helyzet mostanra sajnos egyáltalán nem olyan rózsás.

lemondas1.jpg(Airbnb.com: három féle lemondási feltétel közül választhatunk.)

Az összes online szállásközvetítő oldalon beállíthatjuk, hogy milyen feltételekkel lehessen lemondani a lefoglalt szállást, és bár a legtöbb oldal azt sugallja, hogy állítsuk rugalmasra a feltételeket, én óva intenék mindenkit tőle. Hogy miért? Mert jelenleg Budapesten eszméletlen nagy a túlkínálat, és míg például New Yorkban pillanatok alatt találnánk magunknak új jelentkezőt, aki azonnal befoglalja a hirtelen felszabadult ingatlanunkat, addig lehet, hogy Budapesten nem leszünk ilyen szerencsések, azaz a lakásunk vendég, mi pedig bevétel nélkül maradunk.

lemondas3.jpg

(Booking.com: akár az érkezés napján este 6-ig is szabadon lemondhatja a vendég a foglalását.)

Sajnos általános jelenség, hogy még a kiemelt időszakokban is százával állnak üresen a kiadó lakások Budapesten, és ha a beállításaink alapján akár egy nappal az érkezés előtt, vagy akár az érkezés napján is szabadon lemondhatja a vendég a foglalást, szinte esélytelen, hogy jó áron be tudjuk tölteni a hirtelen keletkezett lyukat.

lemondas2.jpg(Housetrip.com: Itt akár szuperszigorú beállításokat is megadhatunk, hogy bebiztosítsuk magunkat.)

Éppen ezért ajánlatos olyan feltételt választani, ahol a legnagyobb biztonságban tudhatjuk magunkat, és legalább egy hetünk, vagy még több idő áll a rendelkezésünkre, hogy új vendéget találjunk a felszabadult időszakokra. Vagy ha mégsem sikerül betömni a lyukakat, akkor legalább a szállásdíj egy részét megkaphatjuk fájdalomdíjként, ami a semminél azért még mindig jobb. 

Ha hasznosnak tartottad ezt a bejegyzést, kérlek nyomj egy Tetsziket, de annak is nagyon örülök, ha megosztod az ismerőseiddel, barátaiddal! Kövess a Facebookon is, ahol kommentelni is tudsz! 

Szeretnél még több gyakorlati tudásra szert tenni? ÚJDONSÁG: Kiscsoportos gyakorlati tréning Budapesten, ahol egy nap alatt megtanítunk az összes fontos beállításra, és eligazítunk az adózás rejtelmeiben is!

Először a kezdeti lépésekkel, adózási formákkal szeretnél tisztában lenni? Gyere el következő ELMÉLETI ELŐADÁSUNKRA, és minden egyből világos lesz. Küldd el JELENTKEZÉSED most!